84 éves korában elhunyt Padisák Mihály a Magyar rádió volt szerkesztő-riportere, aki 50 évig dolgozott a rádiónál. Legnépszerűbb műsora a fiataloknak szánt Miska bácsi levelesládája volt. Először szerkesztője, majd műsorvezetője is volt a műsornak. A műsor történetében több mint 17 ezer levelet kapott, melyek közül a legkedvesebbeket meg is tartotta és ami a legdicsérendőbb, hogy minden levélre választ küldött a feladóknak. Olyan további műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Halló, itt Rádió!, Diákélet, Játsszunk együtt!, Mesélő Magyarország, Játékmester kerestetik.

6324548_4d2df0f98f4a84a46681f76720cc0abd_wm.jpg

A rádiózás mellett aranytollas újságíró, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének birtokosa, megkapta a Magyar Rádió nívódíjait is, illetve átvehette a kiváló népművelő kitüntetést és a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet. Magyar Örökség-díjjal ismerték el a munkásságát 2000-ben, illetve Prima-díjjal 2004-ben. Csobánka és Erdőkertes díszpolgára.

A Magyar Rádió Zrt. Padisák Mihályt saját halottjának tekinti.

Nyugodjon békében Miska bácsi!

Hír forrása: http://index.hu/kultur/2014/06/21/meghalt_a_miska_bacsi_levelesladaja_musorvezetoje/

Címkék: magyar rádió rádiós hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://onlineradiok.blog.hu/api/trackback/id/tr596396075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása